“A” épület – West Garden Apartmanok – Levél – West Garden Lakópark – eladó lakások Hegyeshalomban

West Garden Apartments - Levél

Mosonmagyaróvár közvetlen szomszédságában, mindössze 3-4 km-re a várostól, falusi környezetben készül legújabb házunk, ahol 21 új építésű energiatakarékos lakás kap helyet az első ütemben. Az eladó lakások már megújuló energiafelhasználást is alkalmazó gépészettel kerülnek átadásra.

A lakásokról:

A teljes lakópark két ütemben valósul meg.

A lakások Levél városhoz közeli részén épülnek. Mindegyik lakás teljesíti a 2021.-től már amúgy is kötelezővé váló megújuló energia felhasználási részarányt, de ettől függetlenül kiemelten odafigyelünk az épületenergetikai jellemzőkre - korábbi projektjeink során is a jogszábályban meghatározotthoz képest energiatakarékosabb épületszerkezeteket építettünk, és kiemelten odafigyeltünk a kritikus épületszerkezeti csomópontok kivitelezésére. A lakópark jelen ütemben megvalósuló részében összesen 21 db, kb. 37-66 m2 alapterületű lakás kap helyet.
Mind a 6 db földszinti lakás saját telekhényaddal, bekerített udvarral rendelkezik. Parkolóhelyek mellett zárt garázsok és tárolók is vásárolhatók.
Akár csak másik beruházásaink esetében, a levéli lakkások esetében is az ésszerűség és a fenntarthatóság jegyében építünk.

Az "A" épület építésének folyamata

  • Lakások már leköthetőek.10%
Innen töltheti le az összes dokumentumot eredeti formában:

"A" épület - Lakások listája


Sorszám Emelet Alapterület Adatlap Extrák Státusz
A/F1 FSZ 36,94,39 m² PDF alaprajz terasz, telekhányad Szabad
A/F2 FSZ 65,03 m² PDF alaprajz terasz, telekhányad Szabad
A/F3 FSZ 65,03 m² PDF alaprajz terasz, telekhányad Szabad
A/F4 FSZ 36,94 m² PDF alaprajz terasz, telekhányad Szabad
A/F5 FSZ 37,08 m² PDF alaprajz terasz, telekhányad Szabad
A/F6 FSZ 38,87 m² PDF alaprajz terasz, telekhányad Szabad
A/E1 1. EM 49,57 m² PDF alaprajz erkély Szabad
A/E1 1. EM 61,21 m² PDF alaprajz erkély Szabad
A/E3 1. EM 52,23 m² PDF alaprajz 2 db erkély Szabad
A/E4 1. EM 61,21 m² PDF alaprajz erkély Szabad
A/E5 1. EM 36,94 m² PDF alaprajz erkély Szabad
A/E6 1. EM 37,80 m² PDF alaprajz erkély Szabad
A/E7 1. EM 38,87 m² PDF alaprajz erkély Szabad
A/E8 1. EM 38,87 m² PDF alaprajz erkély Szabad
A/2E1 2. EM 26,17 m² PDF alaprajz tetőterasz Szabad
A/2E2 2. EM 62,46 m² PDF alaprajz tetőterasz Szabad
A/2E3 2. EM 62,46 m² PDF alaprajz tetőterasz Szabad
A/2E4 2. EM 26,17 m² PDF alaprajz tetőterasz Szabad
A/2E5 2. EM 27,04 m² PDF alaprajz tetőterasz Szabad
A/2E6 2. EM 33,70 m² PDF alaprajz tetőterasz Szabad
A/2E5 2. EM 33,70 m² PDF alaprajz tetőterasz Szabad

További információ a +36 20 932 6273-as telefonszámon.